Regionális Ifjúsági Érdekképviseleti Fórum
a Dél-Dunántúlon
(RIF)
Összefoglaló
Előző évek törekvései a RIF létrehozására
A régióban 2006-tól számítva minden évben volt olyan alulról építkező program, pályázat, amely egy regionális ifjúsági érdekegyeztető forma létrehozásra törekedett. Ennek kapcsán egy-egy olyan konferenciát szerveztek, mely a résztevőkből igyekezett megszervezni a fórumot. S bár sok munkát belefektettek a szervezők, de nem jött létre életképes szervezet.
DDRIT törekvései
DDRIT felhívása a Mobilitás Ifjúsági Hét 2009 kapcsán
A Tanács ezekre a törekvésekre építve év elején egy felhívást tett közzé, melyben ezt a folyamatit igyekezett támogatni. A Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács (DDRIT) ügyrendje szerint, „ha az adott régióban működik a Tanáccsal együttműködő regionális ifjúsági képviseleti fórum, akkor tanácskozási joggal részt vehet a fórum által megbízott személy.”
Tekintettel a fent idézet szabályra, valamint az ifjúsági érdekképviselet helyi, kistérségi, megyei és hazai folyamataira, a DDRIT kifejezte azon szándékát, hogy hosszútávon együtt kíván működni a Dél-Dunántúli régióban kialakuló regionális ifjúsági érdekképviseleti ernyőszervezettel.
A Tanács az ifjúsági hétre szerette volna időzíteni a szervezet megszilárdítását, azonban nem érkezett érdemleges reakció erre a felhívásra sem.
Mégis megindult a folyamat…
Abban a reményben, hogy még az év elején létrejön egy pályázat a DDRIT maradványösszegéhez, a DDRISZI szervezett egy projektgeneráló találkozót 2010.01.13.-án. Ezen a találkozón azokat a lehetséges partnereket hívta össze, akik képesek egy ilyen folyamat facilitálására, a forrás lehívástól egészen a működésig. Mindezt természetesen együttműködésben, széles partnerbázisra alapozva.
S bár nem érkezett be olyan pályázat, amelyre a Tanács számított, de kialakult egy olyan mag, amely elhivatott az ügy mellett.
A következő találkozóra február 26-án került sor, ahol a lehetséges forrásokra kiemelt figyelemmel alakította ki a csapat a középtávú munkatervét. Ebben olyan struktúrát célzott meg, amely jól illeszthető az országos folyamatokhoz, a Nemzeti Ifjúsági Tanácshoz.
A projekt indokoltsága
Az ifjúsági munkának továbbra sincs szabályozása, így az ifjúsági szakemberek és a településeken, kistérségekben, megyékben működő ifjúsági szervezetek és érdekképviseletek munkája, támogatása esetleges. A regionális együttműködéssel a közös fellépést kívánjuk erősíteni, aminek révén reméljük a fiatalok szervezeteinek erősebb és eredményesebb képviseletét.
Három lábon áll a RIF
1., 2009-ben elkészült a Regionális Diákönkormányzati Fórum Koncepciója.
Erre építve egy szervezetet is létrehoztak, mely jelen pillanatban a kezdeti működés szakaszában van. Az idei évben főleg az Országos Diákparlament segítése a fő cél, azonban már a RIF-hez való kapcsolódásukat is kijelentették.
2., Települési gyermek és ifjúsági önkormányzatok
A régióban közel 20 települési gyermek és ifjúsági önkormányzat tevékenykedik, akik célul tűzték ki a helyi fiatalok érdekképviselete mellet a helyi ifjúsági szabadidős programok szervezését is. 2009-ben megerősödött az országos szervezet (GYIÖT), ami szintén célul tűzte ki az országos és régiós hálózatok megerősítését.
3., Egyéb formális és informális ifjúsági szervezetek, csoportok, fiatalok
Erre a három bázisra építkezve kívánjuk a folyamatot segíteni, természetesen a Regionális Ifjúsági Fórum kereteit, tartalmát a megszólított fiatalok határozzák meg.
Mindez nem képzelhető el a személyes felkeresés, a kistérségenkénti kapcsolatok kialakítása nélkül, így a folyamat szerves részét képezi a Megyei Ifjúsági Módszertani Központokkal való együttműködés, de ezen felül megyénként egy-egy Megyei Ifjúsági Koordinátor (MEIKO) pályázati úton történő kiválasztása, aki a kistérségi-települési szintű kapcsolatokat segíti megtalálni.
A régióban támaszkodni kívánunk ifjúságsegítő, szociológia és szociális-munkás hallgatókra is, hiszen a MEIKOK feladata is óriási, segítség nélkül nem tudják megvalósítani a feladatokat.
A folyamat (program) időbeli ütemezése:
Június
Előkészítő találkozó, a pályázatot megvalósító együttműködőkkel, feladatok újbóli megbeszélése, kiosztása.
Július-augusztus
A régióban adatbázis frissítés, információgyűjtés a célcsoportról.
Szeptember
Pályázat kiírás a MEIKOK-ra
(MEIKO= Megyei Ifjúsági Koordinátor, aki majd látogatásokat végez a kistérségekben, feltárja az ifjúsági korosztályok új csoportjait, érdeklődőket)
A MEIKO pályázati eljárás kétkörös menete szerint az első körben meghirdetjük a felhívásunkat és két civil szervezet ajánlásával adhatják be a jelentkezésüket a pályázók. Ez biztosítja, hogy már meglévő kapcsolatokkal és információkkal rendelkezik a jelentkező.
A második körre kiválasztottakat megkérjük, hogy egy cselekvési terv vázlatával mutassák be nekünk, hogy hogyan tervezik a megyéjükben a kistérségi szintű elérést, kapcsolatépítést és a fiatalok bevonását.
A felhívások terjesztésében a regionális ifjúsági szolgáltató iroda és a megyei módszertani központok segítenek.
Október
Pályázatok, értékelések, MEIKO-k megkezdik munkájukat
Október-November
MEIKOK dolgoznak (együttműködve a módszertani központtal, RISZI-vel és a legaktívabb civil szervezetekkel megyénként)
Nem szabad elfelejtenünk, hogy erre az időszakra már az IKSZT címbirtokosok is megkezdhetik a kötelező ifjúsági munkájukat, így a módszertani központokkal együtt igyekszünk őket is elérni.
December
Félidős értékelő találkozó, amelynek résztvevői:
MEIKO (Megyei Ifjúsági Koordinátor)
Módszer. Kp.
Partner Kp.
Résztvevő gyakorlatos hallgatók
Megbeszéljük az elmúlt hónapok tapasztalatait, eredményeit, a felmerült problémákat megbeszéljük és igény szerint a további felmérések, MEIKO működésen változtatunk.
RIF megalakulása
A folyamat során tervezünk a célcsoportnak egy előkészítő tréninget, hiszen egy érdekképviselet létrehozásához még a legaktívabb fiataloknak is szüksége van elméleti alapokra, hogy a RIF struktúráját meghatározhassák.
A RIF megalakulásának idejét a projekt időszakra tervezzük, de előre nem kívánjuk meghatározni, hiszen ez a célcsoport döntése.
A projektben a RIF megalakításának előkészítését, a fiatalok helyzetbehozását vállaljuk, valamint a RIF megalakulása után az első idők koordinálását.
A MEIKO-k mandátuma tavaszig szól, ami a RIF megalakulását követő koordinációra is érvényes.
A megalakult új szervezetnek szüksége van az első időkben a támogatásra, és a további segítésre, illetve a további csatlakozókkal való kapcsolatépítést, annak koordinálását is segítik.
Célunk a projekttel:
Folyamatos érdekegyeztetés jöjjön létre a kistérségi szinttől egészen a regionális szintig.
Fiatalok folyamatos bevonása az önkéntes munkába, a véleményformálás céljából.
Aktív közösségi szerepvállalás erősítése, mint kistérségi, mint megyei, és mint regionális szinten.
A Regionális Ifjúsági Fórum képviselőjének tanácskozási joggal való részvétele a RIT üléseken.
Véleményezési jogkör gyakorlása a megyei és regionális fórumokon, tanácskozási üléseken.
Regionális szinten érdekképviselet az országos ifjúsági feladatokkal kapcsolatban.
Fiatalok önszerveződésének segítése, hogy megtanulják a közös érdekérvényesítés sikeres eljárás módját, fejlesszék állampolgári ismereteiket.
Rendszeres találkozók, szakmai fórumok szervezése meghatározott időközönként mind a három szinten.
A RIT és a RIF közös fellépése, érdekképviselete a Regionális Fejlesztési Tanácsnál.
Projekt rövid távú céljai:
A már meglévő ifjúsági civil szervezetek feltérképezése, velük való kapcsolatfelvétel.
A szervezetek erősítése azáltal, hogy megyei és regionális szintbe aktív résztvevőként bekapcsolódjanak.
A kistérségi szint struktúrája igazodjon a helyi viszonyokhoz, a megyei és regionális szintű szervezetek struktúrája pedig illeszkedjen a Nemzeti Ifjúsági Stratégia elveihez, feladataihoz.
Olyan nagyságú szervezetet létrehozni, amely minden szinten működőképes marad.
Együttműködésre ösztönözni a települési önkormányzatokat, iskolákat és egyéb ifjúságot érintő szervezeteket.
Ifjúsági szolgáltatások megismertetése, ezáltal az aktív fiatalok bevonása a közösségi folyamatokba mindhárom szinten.
Ifjúsági kommunikációs team létrehozása, amely bárkit meg tud szólítani annak érdekében, hogy az információk hatékonyabban áramoljanak.
A szakmai munkába bevonni az ifjúságsegítő hallgatókat, ezáltal könnyebbé váljon a munkaelosztás, és egyben az ő gyakorlati, szakmai munkájukat minél szélesebb körben fejleszteni.
Kistérségek, megyék feltérképezése (hol van ifjúsági érdekegyeztető forma) velük való kapcsolattartás.
Projekt hosszú távú célja:
Kistérségi, megyei és regionális szinten jöjjenek létre olyan ernyőszervezetek, melyek alapot biztosítanak egy Regionális Ifjúsági Fórumhoz.
A kialakított szervezetek hosszú távon működőképesek legyenek, és a megfelelő információáramlás a szervezetek között működjön.
Folyamatos érdekegyeztetés jöjjön létre a kistérségi szinttől egészen a regionális szintig.
Fiatalok folyamatos bevonása az önkéntes munkába, a véleményformálás céljából.
Szakmai munkacsoportok kialakítása (gazdasági, sport, kulturális).
Aktív közösségi szerepvállalás erősítése, mint kistérségi, mint megyei, és mint regionális szinten.
Konkrét ifjúsági programok megszervezése települési és kistérségi szervezetek segítségével rendszeres és hagyományteremtő jelleggel.
Véleményezési jogkör gyakorlása a megyei és regionális fórumokon, tanácskozási üléseken.
Regionális szinten érdekképviselet az országos ifjúsági feladatokkal kapcsolatban.
Fiatalok önszerveződésének segítése, hogy megtanulják a közös érdekérvényesítés sikeres eljárás módját, fejlesszék állampolgári ismereteiket.
Rendszeres találkozók, szakmai fórumok szervezése meghatározott időközönként mind a három szinten.
Megyei Ifjúsági Tanács/Fórum felállítása azokban a megyékben, amelyikben ez még nincsen, ezáltal biztosítva szilárd alapot a Regionális Ifjúsági Fórum létrejöttének és jövőbeni hasznos működésének.
Folyamatos információ áramlása, jól kiépített kommunikációs csatornán, regionális szinten.
Döntéshozók tudtára adni, hogy létezik regionális érdekegyeztetés ifjúsági szinten.
Várt eredmények
A RIF a Dél-dunántúli formális és informális keretek között tevékenykedő fiatalok érdekeit képviseli a Regionális Ifjúsági Tanács ülésein, valamint kapcsolódik majd, a várhatóan 2011-ben induló országos ifjúsági érdekképviseleti fórum folyamatához.
Lehetőségei szerint a DDRIT-tel együttműködve a Regionális Fejlesztési Ügynökségnél is az ifjúsági korosztályok érdekeit kívánja megjeleníteni a pályázati kiírásokban.
A projekt a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósul meg.
NCA-DP-10-A-0038


